TÁBOROK

Már sokadik éve hogy táborokat tartunk...

Amikor egy meghatározó születésnapi ajándéknak köszönhetően gyökeresen megváltozott az életem, a változás egyik fő mozgatórugója a gyermekekkel való foglalkozás, a gyermektáborok szervezése volt.

Életem első táborait saját építésű indián sátrakban bonyolítottam le azon a varázslatos Ranch-en, mely a Navaho Ranch ötletét adta. A táborok ideje alatt fogalmazódott meg bennem az igény egy saját kis világ, ezzel együtt pedig saját táborok szervezése iránt. Nem késlekedtem az ötlet megvalósításával és már több sikeres táborral a hátam mögött büszkén kijelenthetem: megérte bátornak lenni és belevágni.

Van olyan táborozóm, aki egészen kicsi, ha jól emlékszem, 4-5 éves korában járt nálam először. Ezt követően minden évben rendszeres résztvevőm volt, most pedig már fiatal felnőttként besegít a tábori feladatokba, szervezésbe. Mi ez, ha nem a siker egyik jele? 😊

Táboraim programjai hazánkban egyedülállóak. Az itt töltött idő alatt a gyerekek testközelből ismerhetik meg a lovakat, pónikat, kutyákat, cicákat, kecskéket és a Ranch egyéb állatait. Bekapcsolódhatnak az olyan tanyakörüli munkákba, mint a viráglocsolás, a gyümölcsszedés vagy az állatok etetése. A legkisebbek pedig még a játszóteret is használhatják.

Az istálló fölött autentikusan kialakított, 18 fő befogadására képes élményszállás emeletes ágyaival vidám alvóhelyet kínál a kis táborlakóknak.

Az utóbbi években nyitottam a felnőttek irányába is. Már nem az első tábort szervezem kimondottan felnőttek részére. Egy-egy vidám sütögetés, bográcsozás, grillezés zárja az aktív lovastúrával kitöltött napokat, vendégeim pedig modern, ízléses, 2 és 4 ágyas szobákban hajthatják álomra fejüket a nap végén.

"Idén is megrendezésre kerül a szeretett nyári táborunk!"

Kedves Érdeklődőink!

A 2026-0s évben a gyermektáborokat az alábbi időpontokban szervezzük:
1. Július 01-02-03
2. Július 13-14-15-16
3. Július 20-21-22
4. Július 27-28-29-30

‍
A tábor részvételi díja tartalmazza a szállást, a napi 3x -i étkezést, továbbá gyümölcsök,egyéb rágcsálnivalók fogyasztását, lovaglást, valamint a különböző programokat (íjászat,számháború, Sastoll próba, csoportos foglalkozások, stb).
‍
Igény esetén lehetőség van a nap végén hazamenetelre, a táborban alvás nem kötelező.
Lovas tudás nem elvárt, az alapokat a táborban elsajátítjuk!

Felnőtt táboraink időpontjait folyamatosan frissítjük!
‍
További részletekért kérjük, keressen minket elérhetőségeinken!

Jelentkezés telefonon
Jelentkezés whatsappon
Jelentkezés messengeren
Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.